Rektorhelyettesek
Az Óbudai Egyetem rektorának munkáját rektorhelyettesek segítik, akikre a rektor képviseleti jogkörét esetenként vagy állandó jelleggel az ügyek meghatározott csoportjára nézve – a jogszabályok keretei között – átruházhatja.
Általános rektorhelyettes
Az egyetem általános rektorhelyettesi feladatait Prof Dr. Fodor János egyetemi tanár látja el. Alapvető feladata az egyetem rektorának általános helyettesítése és képviselete a főhatóságoknál, hazai és nemzetközi szervezeteknél, valamint egyéb testületeknél. Koordinálja az egyetem nemzetközi kapcsolatrendszerét, nemzetközi képzési és mobilitási tevékenységét, a doktori iskolák létesítésével kapcsolatos feladatokat.
Tudományos rektorhelyettes
Az egyetem tudományos rektorhelyettese Dr. Réger Mihály egyetemi docens, aki ellátja az egyetemen folyó tudományos kutatómunka koordinálásával kapcsolatos egyetemi szintű feladatokat, az egyetemi könyvtár tevékenységének felügyeletét. Feladatkörébe tartozik a Rektori Hivatal Beruházási Iroda és a Pályázati és Technológia Transzfer Iroda szakmai irányítása, az egyetem vállalkozási stratégiájának kidolgozása és rendszeres aktualizálása, valamint az elfogadott koncepciók megvalósításának koordinálása és ellenőrzése.
Informatikai és intézményfejlesztési rektorhelyettes
Az informatikai és intézményfejlesztési rektorhelyettesi feladatokat Dr. Tick József egyetemi docens látja el. A felső vezetői munkakörébe tartozik mindazon feladatok elvégzése, amelyek elősegítik az informatikai kapcsolatok fenntartását, bővítését. Tevékenységi körébe tartozik az egyetem központi infokommunikációs szolgáltatásainak fejlesztése, a Rektori Hivatal Informatikai Osztályának szakmai irányítása, az egyetemi fejlesztési koncepciók kidolgozásának irányítása, az intézményfejlesztési terv kidolgozása, monitoring rendszerének összeállítása, a Monitoring Bizottság vezetése.
Kancellár
Az Óbudai Egyetem kancellári feladatait Dr. Gáti József c. egyetemi docens látja el, aki a vonatkozó jogszabályok, országos hatáskörű szervek rendelkezései, valamint a testületi döntések figyelembevételével irányítja az egyetem igazgatási szervezeteinek ügyintéző, ügyviteli tevékenységét, összehangolja a karok, a központok, az intézetek és más szervezeti egységek ilyen irányú munkáját. Koordinálja a humánpolitikai tevékenységgel kapcsolatos feladatok végrehajtását. A kancellár egyben ellátja az Óbudai Egyetem igazgatási-szervezete, a Rektori Hivatal vezetését.
Gazdasági főigazgató
Az egyetem gazdasági főigazgatója Boros András ügyvivő szakértő, aki szervezi, koordinálja és ellenőrzi az egyetem költségvetési és egyéb központi bevételekkel való gazdálkodását, a főigazgatóság ügyviteli tevékenységét, biztosítja az egyetemi beruházások szakszerű megszervezését és lebonyolítását, továbbá az egyetem épületeinek állagmegóvását és szakszerű karbantartását, gondoskodik az egyetemi bérgazdálkodás pénzügyi lebonyolításáról és gondoskodik az egyetem gazdasági, pénzügyi kötelezettségeinek teljesítéséről, követeléseinek érvényesítéséről. A gazdasági főigazgató egyben az egyetem gazdasági, pénzügyi, műszaki, szolgáltatási szervezete, a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság vezetője is. A gazdasági főigazgatót a rektor javaslatára az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter bízza meg.
Oktatási főigazgató
Az Óbudai Egyetem oktatási főigazgatója Kártyás Gyula c. egyetemi docens. Feladatai közé tartozik az egyetemen folyó oktatási tevékenység koordinálása, az intézmény oktatási tevékenységének fejlesztésére és korszerűsítésére vonatkozó koncepciók kidolgozása és végrehajtásának szervezése, az egyetemi kollégium tevékenységének felügyelete, kapcsolattartás az Egyetemi Hallgatói Önkormányzattal.
Belső ellenőrzési vezető
Az egyetem belső ellenőrzési vezetője Kártyás Péter ügyvivő szakértő, feladata, hogy segítse az egyetemi vezetők és vezető testületek döntéseinek megfelelő előkészítését és végrehajtását, az egyetem tevékenysége gazdaságosságának növelését, a belső tartalékok feltárását, a pénz- és egyéb eszközök helyes felhasználását, a jogszabályok és belső szabályzatok, intézkedések maradéktalan végrehajtását, a belső rend és a szervezettség javítását. A belső ellenőrzéssel összefüggő feladatokat és az ellenőrzés rendjét a Belső Ellenőrzési Kézikönyv tartalmazza. A belső ellenőrzési vezetőt a rektor javaslatára az oktatási és kulturális miniszter bízza meg
Könyvtárigazgató
Az Óbudai Egyetem Könyvtára nyilvános felsőoktatási könyvtár, az egyetemen folyó oktató-, nevelő-, tudományos és közművelődési munkát segítő, szolgáltató szervezeti egység, melynek vezetője Strasszer Mihályné könyvtárigazgató. A könyvtár tevékenységének szakmai felügyeletét az általános és tudományos rektorhelyettes látja el. Az egyetem sajátos földrajzi elhelyezkedése miatt a könyvtár telephelyi- és tagkönyvtárakból áll és könyvtárhálózatot alkot. A könyvtár ellátja a könyvtári szolgáltatási és információs feladatokat, gyűjti, nyilvántartja, feldolgozza, és rendelkezésre bocsátja az egyetemen oktatott és kutatott tudományterületekre vonatkozó szakirodalmi dokumentumokat.
Kollégiumigazgató
Az egyetem Kollégiuma az intézmény oktatási, nevelési és szociális szolgáltató intézménye. A kollégium vezetője Balogh József kollégiumigazgató, tevékenységének felügyeletét az oktatási főigazgató látja el. A kollégium feladatai ellátása során különös gondot fordít az értelmiségi képzésre, a hátrányos helyzetűek támogatására, a kiemelkedő tehetségek gondozására, valamint a hallgatók közéleti szerepvállalásának elősegítésére. A kollégium, illetve a diákotthonok részeként, vagy önállóan működő szakkollégiumok az egyetemi tanulmányokhoz kapcsolódóan saját programmal biztosíthatják a tehetséggondozást, a közéleti szerepvállalásra, az értelmiségi feladatokra történő felkészülést.
Az Óbudai Egyetem rektorhelyettesei, a kancellár, az oktatási és gazdasági főigazgató, a belső ellenőrzési vezető, a könyvtár és kollégium igazgató feladat- és hatáskörét részletesen az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 1. melléklete, a Szervezeti és Működési Rend tartalmazza.
Dékánok
A dékán a kar vezetője, aki felett a teljes körű munkáltatói jogkört a rektor gyakorolja. A dékán a kar törvényes képviselője, – a rektor által átruházott hatáskörben – részleges munkáltatói jogkörrel rendelkezik a kar alkalmazottjai tekintetében. A dékán feladat- és hatásköre többek között a karon folyó képzési és tudományos kutatási, igazgatási és gazdasági tevékenység irányítása, összehangolása, ellenőrzése, a kar rendelkezésére álló költségvetési előirányzatok, vagyon és más források feletti jogszabályok szerinti rendelkezés, a kari szervezeti egységek irányítása. A dékán feladat- és hatáskörét részletesen a Szervezeti és Működési Rend szabályzata tartalmazza.
Az Óbudai Egyetem dékánjai karonként az alábbi személyek
- Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (BGK)
Dr. Horváth Sándor egyetemi docens - Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar (KVK)
Dr. Turmezei Péter egyetemi docens - Keleti Károly Gazdasági Kar (KGK)
Dr. Medve András egyetemi docens - Neumann János Informatikai Kar (NIK)
Dr. Nádai László, egyetemi docens - Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar (RKK)
Dr. Patkó István egyetemi docens
Regionális központ főigazgatók
Az Óbudai Egyetem által létesített regionális központ egy vagy több szakterület, illetve több tantárgy oktatására és művelésére kialakított szervezeti egység. Feladata az oktató munka mellett a tudományos kutatás, továbbá a tananyag és az oktatási módszerek korszerűsítése, a hallgatói cserekapcsolatok fejlesztése, közreműködés hazai és külföldi két- és többoldalú kapcsolatok előkészítésében, azok ápolásában. Az egyetem központot létesített a székhelyen kívüli, regionális oktatási és innovációs feladatainak ellátására, valamint az egyetemen folyó pedagógusképzés regionális oktatási, oktató-nevelő, valamint gyakorlati képzésének biztosítására. A központ vezetését a Központ Tanácsával (a továbbiakban: tanács) együttműködve a főigazgató látja el.
Az Óbudai Egyetem központjainak vezetői az alábbi személyek
- Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ (TMPK)
Dr. Tóth Péter egyetemi docens - Alba Regia Egyetemi Központ – Székesfehérvár (AREK)
Dr. Györök György egyetemi docens
Bejczy Antal iRobottechnikai Központ igazgató
A Bejczy Antal iRobottechnikai Központ (BAR) vezetését Dr. Tar József egyetemi tanár, igazgató látja el. A Központ a robottechnikai kutatást és fejlesztést, az innovációt segítő, azok eredményeit menedzselő, az oktatást támogató, az Óbudai Egyetem keretein belül működő önállóan gazdálkodó szervezeti egység, amely szolgáltatásaival segíti a tudás, a kutatási eredmények oktatásban és a gazdasági életben történő hasznosulását.



